Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Meditánc

"Meditánc"

 

Egy kis tánctörténeti áttekintésKép

 

Az első orvosság volt a víz. A második a dob. A harmadik a tánc.

Amikor eleink még állatbőrökbe burkolóztak a hideg és az eső ellen, még ez volt a helyzet az egészségügy és a kultúra bölcsőjénél.

A tűz körül zajló rituális táncokat még teljesen ösztönből mozogták az emberek, nem gyakorolták előre a lépéseket, nem volt benne semmilyen regulatív elem. Aztán az úgynevezett történelmi és társadalmi szükségszerűség okán elkezdtek szétválni a táncok; nemek szerint, célok szerint. Majd ez a műfaj is hihetetlen fejlődésen ment keresztül, mire a mai balett- vagy táncelőadások ideje elérkezett.

Hazánkban először az Árpád-kor idejéből találtak tánccal kapcsolatos leírásokat, ezek már nem improvizatív táncok voltak. Európa nyugati felében volt jellemző a kötött, csoportos térformációkat alkotó mozgás, tánc. Keleten, Délen a lánc- vagy körtáncok voltak inkább a jellemzőek. Az első táncoktatás a reneszánsz korára tehető – itt Magyarországon –, mely során az aktivitást és a test kultuszát kellett kiemelnie a jó táncosnak. Az olasz Domenico de Ferrara neve fémjelzi az első táncoktatásokat, az írásos emlékek szerint az első magyarországi táncmester volt, aki már nem a vándorszínház mókázó táncosa volt, hanem művelt, humanista szemléletű mesterként táncolta be magát a kultúrtörténelembe. Később, a XV. századi Itáliában alakult ki a balett műfaja, hivatásos táncmesterek segítségével. Akkoriban még csak az arisztokraták fényűzéséhez tartozott, később azonban – főleg XIV. Lajos francia királynak köszönhetően új életre kelt. Többféle műfaja alakult ki a balettnek (romantikus, klasszikus, orosz, majd később a kortárs balettek…)

A jazz tánc – melynek egy válfaja később jazz-balett néven vonult be a köztudatba – alapvetően a fekete (kongói) emberek mozgásából, táncából fejlődött ki, az ezerkilencszázas évek elején Amerikában (New Orleans, Haarlem). Majd jött Európa – London, Brüsszel – és az egész világon teret hódított. Rengeteg belső műfajra osztható, és társítható más modern mozgásformációhoz. Új technikákat alkalmazott a táncon belül, melynek alapja az izoláció.

Napjainkban újra feléledtek az ún. etnikus táncok, melynek folklorisztikus ihletettségei több népcsoport hagyományos mozgáskultúrájából alakultak ki (ír, spanyol, bolgár stb.). A kelet csodái a buto és a Dél-Indiai templomi táncok, a kínai balett ma már a világ minden táján látható, művelhető, miként az arab és török eredetű hastáncok is (sajnos ez utóbbi műfajt a biznisz-alapú testkultúra eléggé degradálta).

Új irányvonalat képviselnek a kontakt táncok, melyek a mozgásterápiák, táncterápiák egyik alapjául is szolgálnak.

A táncszínházi produkciók közül meg kell említeni a pantomim, a „beszélő tánc” műfaját.

A társastáncok, versenytáncok már egy kicsit másfajta mozgásvilágot képviselnek, ám a különböző táncművészeti formák modernizálásai, újszerű alkalmazásai mind inkább kiteljesítették a tánc iránti igényt, s egyre több iskola nyílik ezek elsajátítására.

 

 

Miért is keressük?

 

Mai rohanó világunkban sok embernek nem jut lehetősége sem a lazításra, sem pedig úgynevezett kibeszélési lehetősége sincs a napi gondok, problémák feldolgozásához. Minél több frusztráció rakodik valakire, minél több terhet cipel a vállán, annál inkább feszültté válik, mind lelki mind pedig fizikai értelemben egyaránt. Az izmok merevvé válnak – a gondolkodással együtt. Állandó megoldási kényszer járja át a gondolatokat, rossz tartást, helytelen mozgásmódokat vesz fel a stressz alatt lévő személy.

Az ősi mondás szerint orvosság volt maga a mozgás, a tánc – a rituális mozgás. Gondoljunk csak a korai társadalmak sámánjainak vezetésével zajló termékenység- és tűztáncokra, esőváró és vadászati sikereket előjelző csoportos „táncmeditációk”-ra. Az élet nagy misztériumait is tánc övezte, hiszen mind a születéskor, mind pedig a halál bekövetkeztével, tánccal vették körül az esemény színterét, táncoltak a születendő gyermek neméért, egészségéért, a halottak lelkének megnyugvásáért, de táncoltak a jó termés és a gazdag zsákmány utáni vágyakozás szellemében is. Ma már természetesen nem ezekért a dolgokért táncolunk, mozgunk. Tornázunk, hogy egészségesebbek, szebbek legyünk, táncolunk, hogy szórakozzunk, kikapcsolódjunk. Mindeközben nem is gondolunk arra, hogy egy gyógyító folyamat részesei lehetünk, ha mindezt tudatosan éljük meg, tudatosan választjuk ennek módozatait.

A táncnak komoly élettani hatásai vannak

- a testre – állóképesség növelése, izmok erősítése, szépítése, felgyorsulnak az öngyógyító folyamatok, jó hatásfokkal használható a szülésben való felkészítésben, valamint a szülés utáni regenerációban.

- a lélekre – stresszoldás, relaxációs lehetőség, önbizalom fejlesztés, önelfogadás, önkifejezés javulása, hangulatjavítás, helyes testkép kialakulása.

A tánc során javul az improvizációs készség, fejlődik a fantázia és a kreativitás. Mindezeknek komoly szerepük van a problémamegoldásban, a munkában, a családi kapcsolatok, gyereknevelés terén.

 

Hogyan is hat?

 

A tánc során létrejön egy bizonyos fajta beszűkült vagy módosult tudatállapot, melyben tulajdonképpen hipnózisban vagy meditatív állapotban mozog a táncos. Ezt aknázza ki a táncterápia, ennek során már nem is a test irányítja a táncolót, hanem maga a lélek. A belső gátak felengednek, szabadon áramlanak a mozdulatok, a test felveszi a szellemi és lelki ritmust, szabad teret enged az érzelmek áradásának. Mindezeket aknázza ki a csoportos táncterápia. Pszichiátriai tény, hogy azoknak a pszichés problémákkal küszködő személyeknek, betegeknek, akik nem képesek verbálisan megnyilvánulni vagy emóciókat kifejezni, abban segít, hogy felszakadhassanak a belső gátjaik, meg tudjanak nyilvánulni, akár egymagukban, akár csoportosan egyaránt. A tánc a depresszió ellen is kiváló, hiszen tudjuk már – biokémiailag bizonyított –, hogy mozgás közben a szervezetben felszaporodik a szerotonin és a dopamin („boldogsághormonok”), melyeknek élettani hatása pedig már ismert. A csoportfolyamat során az egyes emberek energiái összeadódnak, a résztvevők teljes önmagukat „adják be a közösbe”, nincs – lebomlik – a szégyenérzet, mely sokszor hibás testképséma értelmezésből, megélésből ered. A tánc egyfajta tudatalatti tevékenység. Kihozza a mozgó személyből mindazt, ami annak önvalója, nem a szerepszemélyiség táncol a csoportban, hanem maga a belső én. A mozdulat spontaneitása beindítja a belső áramlásokat, meghozza az igényt és a lehetőséget a mély belső átalakuláshoz. Megnő az önkifejezés tere, leszakadnak a gátló korlátok, teljesedik a személyiség. Amennyiben integráltan alkalmazzuk, tehát más terápiás eszközökkel is dolgozik a „beteg”, még nagyobb hatásfokkal léphet előre az önismeret vagy a gyógyulás terén. A csoportot két szakemberrel célszerű vezetni, az egyik bent mozog a csoportban, a másik kívülről irányít és figyel. A foglalkozások végét szóbeli lezárás követi, melyben mindenki feldolgozhatja a benne feljövő érzelmeket, meg tudják osztani a vezetővel és egymással a belső élményeket.

Ha számítógépes nyelven akarnám kifejezni magam, akkor a hardver és a szoftver együttes fejlődése folyik egy táncterápiás kurzus során – de mondhatjuk népiesen is: ép testben, ép lélek!

 

 

                                                                         S. Varga Ilona – ALion

 

Egy beszélgetés:

http://www.neofm.hu/hangok/30_1.mp3

(négy részletben)

 

 

 

 

 

 

 

 

http://www.pszichodrama.eoldal.hu/cikkek/nyitooldal/uj--meditanc-csoport-indul/meditanc.html